IV. Teatro Okolo Malohontu

Van olyan nap, hogy reggel kinézel az ablakon, és a rossz az időjárás miatt elhatározod, hogy ki se lépsz aznap a házból. Vagy legalább bringázni nem mész ki, de versenyezni főleg nem. Ilyen vasárnapra ébredtem hajnali 4 körül, a Teatro Okolo Malohontu napján. Zamárdiból indultam, durván ömlött az eső végig az autópályán, végig járt a fejemben, hogy normális dolog-e így elmenni. Felértem Budapestre a csapatársaimhoz, akik titkon abban reménykedtek, hogy az eső miatt telefonálok és lemondom a versenyt.

120 km 1500 méter szint volt a program a szlovákiai Rimaszombatról indulva. Nagyon tetszett a szintrajz 5 emelkedővel, illetve a szlovák versenyszervezésnek és kerékpár barát mentalitásának is jó híre van.

Fehér mezben eszem az útról felverődő falatokat

A rajt idejére már alábbhagyott az eső, de vizes utakon mindig kellemetlen tekerni a fékhatás csökkenése, meg az előtted lévő kerekéről felverődő víz és mocsok miatt. Családias méretű mezőny indult el végül, de így is ott volt a tavalyi győztes Fejes Gábor, illetve a nagyon erős Pályi Csaba. Egyikük tavaly, másikuk idén ért be nagyon sok idővel előttem a Mátra kör elnevezésű hasonlóan hegyes versenyen. Később számomra kiderült, hogy a szlovák versenyző, aki végül nyert indul többnapos nemzetközi versenyeken is, amitől én még messze vagyok.

Sasi, Pogi, Ronald és legújabb barátjuk szökésben

Éles rajt után nem sokkal Sasi, Pogi, Ronald meg talán még valaki elszöktek, hátul maradtunk kontrollálni, reagálni a támadásokra, néha kicsit lassan menni elől. Első emelkedő előtt összeszerveződött az üldözés, utolértük őket. A mászáson mentünk egy mérsékelten kényelmetlen tempót, majd a végefelé megindultak a támadások a hegyi pontok megszerzéséért. Hárman (Fejes, Kaskó Dávid, Adrian Babic) indultak, mentem utánuk, de csak közvetlenül Adrian mögött értem a csúcsra negyedikként, nagyot indított, nem tudtam kikerülni, így pont se hullott nekem. A vizes lefelén néhány bringatávolságra követtem őket, de tudtam tartani a tempójukat, nem éreztem veszélyesnek a kanyarvételeket. Lent összeálltunk, de utolértek a többiek.

Második emelkedő ugyanazon az útvonalon volt, mint az előző. Tudtam, hogy 65 km-nél lesz a csúcs, és kb 5 km az út fel. Közben Sasi még ezelőtt ellépett egy picit, majd amikor kezdtük visszahozni, én is próbálkoztam egy szökéssel, Ronald jött velem, kicsit el tudtunk távolodni szépen összedolgozva, de még az emelkedő előtt utolértek. Vissza is vettünk, hogy rápihenjünk kicsit. Itt korábban indult a lószparádé Pályi Csabinak köszönhetően, mentem is rá mindig, bár nem kellett volna az összesre. A csúcshoz közelítve Pályi megint próbálkozni akart, már vártam, hogy előre ér, de csak mechanikus zajokat lehetett hallani, elszakadt a lánca. Ötödikként sikerült felérnem, de kicsit megint elhúztam a mezőnytől.

Pogival, Karcsival és 51-gyel üldözünk

Lefelé utolért Pogi, majd Karcsi, és az 51-es szlovák versenyző. Forogtunk szépen még láttuk is az elől lévőket (Kaskó, Fejes, Babic, Kozel Dusan), de nem sikerült utolérnünk őket. A harmadik emelkedőn megpróbáltam 350 wattot menni, mint elég gyors, de kibírható tempó. Pogi, Karcsi nem bírta, 51-es jött velem, itt még reménykedtem, hogy így talán még utolérem az elejét. Lefelé kezdtem észrevenni Dusant, akit a negyedik emelkedőn el is kaptunk.

Dusanelől, mögötte én, mögöttem 51

Innen hárman forogtunk a végéig. Megbeszéltük, hogy ők idősebb korcsoportban vannak, illetve, hogy elől 3-an vannak az én korcsoportomból (ami nem stimmelt, mert ketten fiatalabbak voltak, másik korcsoportban). Egy erdőben haladtunk, kavicsos, saras néhol fadarabos úton, amikor megláttuk Fejes Gábort az út szélén kerékkel a kezében: ledefektelt, ezzel tálcán kínálva a 3. helyet. Dusan mondta, hogy van mögöttünk egy csoport, ezért nyomjuk, amit kicsit fenntartásokkal kezeltem, meg már kicsit fáradtam is, így nem vezettem már túl erőseket. Később kiderült, hogy igaza volt Nagy Tomás jött utánunk, és Karcsiék se voltak messze. Dusan minden emelkedőt eszetlenül nyomott, el is neveztem magamban szlovák Contadornak a kiállásos stílusa miatt, meg hasonlított egy kicsit az arca is rá. Amint véget ért a felfelé mindig visszavett, ott átvettem a vezetést.

Az utolsó pár kilométeren úgy gondoltam, hogy nem vezetek annyit, majd amikor egymással elkezdenek játszadozni egymással, akkor követem az erősebbet. Dusan ment is 1 km-vel a vége előtt, ahol még egy csomó kanyar várt ránk. Rögtön nem tudtam utána menni. nagyon erősen elrúgta. A vizes kanyarokban féltem is, hogy kicsúszom, de talán ha kicsit is, közeledni látszott. A cél egy macskaköves utca volt 20 cm szintkülönbséges “rámpával”, aminek 40-45-nel kellett nekiszáguldani, hogy végül a célvonalon elcsípjem előtte az abszolút harmadik helyet. Az időeredményen is látszik, hogy 2 tized másodperc volt közöttünk. A korosztályomat mögötte is megnyertem volna.

Dusan már ünnepelt volna, de a célvonalon még épp elcsíptem

A szervezés kiváló volt. Hibátlan útbiztosítás, semmi probléma nem akadt az autókkal. Volt táblás motoros, mutatva a szökés előnyét. Kulacsban adtak fel frissítőt, pohárban meleg teát az egyik hegyen. A településeken mindenhol szurkolás fogadott minket ahogy eljöttünk. Célba érés után lehetett menni egy konditermbe zuhanyozni. Kaptunk bőséges ebédet: csirkemellet rizzsel, káposztasálátával. Az eredményeket célba érés után fél órán belül megkaptuk SMS-ben (!) illetve fel voltak töltve az internetre. Nem ragoznám túl, de magyar versenyen nem lehet ezek közül mindegyikre számítani. Nyereményként kaptam: sapkát, kézzel készült kerámia tálat, mézet, fejlámpát, pezsgőt.

Korosztályos dobogó

Fotók: Rimavska.sk
Strava activity: https://www.strava.com/activities/1188386268
Teljes eredménylista: 20170917_teatro_okolo_malohontu_121km