bringaverseny

IV. Teatro Okolo Malohontu

Van olyan nap, hogy reggel kinézel az ablakon, és a rossz az időjárás miatt elhatározod, hogy ki se lépsz aznap a házból. Vagy legalább bringázni nem mész ki, de versenyezni főleg nem. Ilyen vasárnapra ébredtem hajnali 4 körül, a Teatro Okolo Malohontu napján. Zamárdiból indultam, durván ömlött az eső végig az autópályán, végig járt a fejemben, hogy normális dolog-e így elmenni. Felértem Budapestre a csapatársaimhoz, akik titkon abban reménykedtek, hogy az eső miatt telefonálok és lemondom a versenyt.

120 km 1500 méter szint volt a program a szlovákiai Rimaszombatról indulva. Nagyon tetszett a szintrajz 5 emelkedővel, illetve a szlovák versenyszervezésnek és kerékpár barát mentalitásának is jó híre van.

Fehér mezben eszem az útról felverődő falatokat

A rajt idejére már alábbhagyott az eső, de vizes utakon mindig kellemetlen tekerni a fékhatás csökkenése, meg az előtted lévő kerekéről felverődő víz és mocsok miatt. Családias méretű mezőny indult el végül, de így is ott volt a tavalyi győztes Fejes Gábor, illetve a nagyon erős Pályi Csaba. Egyikük tavaly, másikuk idén ért be nagyon sok idővel előttem a Mátra kör elnevezésű hasonlóan hegyes versenyen. Később számomra kiderült, hogy a szlovák versenyző, aki végül nyert indul többnapos nemzetközi versenyeken is, amitől én még messze vagyok.

Sasi, Pogi, Ronald és legújabb barátjuk szökésben

Éles rajt után nem sokkal Sasi, Pogi, Ronald meg talán még valaki elszöktek, hátul maradtunk kontrollálni, reagálni a támadásokra, néha kicsit lassan menni elől. Első emelkedő előtt összeszerveződött az üldözés, utolértük őket. A mászáson mentünk egy mérsékelten kényelmetlen tempót, majd a végefelé megindultak a támadások a hegyi pontok megszerzéséért. Hárman (Fejes, Kaskó Dávid, Adrian Babic) indultak, mentem utánuk, de csak közvetlenül Adrian mögött értem a csúcsra negyedikként, nagyot indított, nem tudtam kikerülni, így pont se hullott nekem. A vizes lefelén néhány bringatávolságra követtem őket, de tudtam tartani a tempójukat, nem éreztem veszélyesnek a kanyarvételeket. Lent összeálltunk, de utolértek a többiek.

Második emelkedő ugyanazon az útvonalon volt, mint az előző. Tudtam, hogy 65 km-nél lesz a csúcs, és kb 5 km az út fel. Közben Sasi még ezelőtt ellépett egy picit, majd amikor kezdtük visszahozni, én is próbálkoztam egy szökéssel, Ronald jött velem, kicsit el tudtunk távolodni szépen összedolgozva, de még az emelkedő előtt utolértek. Vissza is vettünk, hogy rápihenjünk kicsit. Itt korábban indult a lószparádé Pályi Csabinak köszönhetően, mentem is rá mindig, bár nem kellett volna az összesre. A csúcshoz közelítve Pályi megint próbálkozni akart, már vártam, hogy előre ér, de csak mechanikus zajokat lehetett hallani, elszakadt a lánca. Ötödikként sikerült felérnem, de kicsit megint elhúztam a mezőnytől.

Pogival, Karcsival és 51-gyel üldözünk

Lefelé utolért Pogi, majd Karcsi, és az 51-es szlovák versenyző. Forogtunk szépen még láttuk is az elől lévőket (Kaskó, Fejes, Babic, Kozel Dusan), de nem sikerült utolérnünk őket. A harmadik emelkedőn megpróbáltam 350 wattot menni, mint elég gyors, de kibírható tempó. Pogi, Karcsi nem bírta, 51-es jött velem, itt még reménykedtem, hogy így talán még utolérem az elejét. Lefelé kezdtem észrevenni Dusant, akit a negyedik emelkedőn el is kaptunk.

Dusanelől, mögötte én, mögöttem 51

Innen hárman forogtunk a végéig. Megbeszéltük, hogy ők idősebb korcsoportban vannak, illetve, hogy elől 3-an vannak az én korcsoportomból (ami nem stimmelt, mert ketten fiatalabbak voltak, másik korcsoportban). Egy erdőben haladtunk, kavicsos, saras néhol fadarabos úton, amikor megláttuk Fejes Gábort az út szélén kerékkel a kezében: ledefektelt, ezzel tálcán kínálva a 3. helyet. Dusan mondta, hogy van mögöttünk egy csoport, ezért nyomjuk, amit kicsit fenntartásokkal kezeltem, meg már kicsit fáradtam is, így nem vezettem már túl erőseket. Később kiderült, hogy igaza volt Nagy Tomás jött utánunk, és Karcsiék se voltak messze. Dusan minden emelkedőt eszetlenül nyomott, el is neveztem magamban szlovák Contadornak a kiállásos stílusa miatt, meg hasonlított egy kicsit az arca is rá. Amint véget ért a felfelé mindig visszavett, ott átvettem a vezetést.

Az utolsó pár kilométeren úgy gondoltam, hogy nem vezetek annyit, majd amikor egymással elkezdenek játszadozni egymással, akkor követem az erősebbet. Dusan ment is 1 km-vel a vége előtt, ahol még egy csomó kanyar várt ránk. Rögtön nem tudtam utána menni. nagyon erősen elrúgta. A vizes kanyarokban féltem is, hogy kicsúszom, de talán ha kicsit is, közeledni látszott. A cél egy macskaköves utca volt 20 cm szintkülönbséges “rámpával”, aminek 40-45-nel kellett nekiszáguldani, hogy végül a célvonalon elcsípjem előtte az abszolút harmadik helyet. Az időeredményen is látszik, hogy 2 tized másodperc volt közöttünk. A korosztályomat mögötte is megnyertem volna.

Dusan már ünnepelt volna, de a célvonalon még épp elcsíptem

A szervezés kiváló volt. Hibátlan útbiztosítás, semmi probléma nem akadt az autókkal. Volt táblás motoros, mutatva a szökés előnyét. Kulacsban adtak fel frissítőt, pohárban meleg teát az egyik hegyen. A településeken mindenhol szurkolás fogadott minket ahogy eljöttünk. Célba érés után lehetett menni egy konditermbe zuhanyozni. Kaptunk bőséges ebédet: csirkemellet rizzsel, káposztasálátával. Az eredményeket célba érés után fél órán belül megkaptuk SMS-ben (!) illetve fel voltak töltve az internetre. Nem ragoznám túl, de magyar versenyen nem lehet ezek közül mindegyikre számítani. Nyereményként kaptam: sapkát, kézzel készült kerámia tálat, mézet, fejlámpát, pezsgőt.

Korosztályos dobogó

Fotók: Rimavska.sk
Strava activity: https://www.strava.com/activities/1188386268
Teljes eredménylista: 20170917_teatro_okolo_malohontu_121km

III. Riczu Imre emlékverseny

Pénteken még nem volt sok kedvem eljönni erre a versenyre, a kritérium nem az én műfajom, de a csapat lelkes biztatására elindultam. Dani csapattársamnak nagy ambíciói voltak, gondoltam, hogy segítek, amiben tudok.

A helyszín Törökbálint. Az amatőr futam keretében 7 kört kellett megtenni a ~6 km-es pályán (összesen kb. 43 km):

A rajt késett egy kicsit. Jó helyre sikerült beállni, de indulásnál kissé hátracsúsztam (meg kéne tanulni pedálba becsatolni), végül sikerült azért előrébb helyezkedni. Első kör felénél csináltam egy szökéskísérletet, hogy kissé fárasszam a mezőnyt, meg Dani pihenhessen. Specziár Viktor ugrott rám, a kanyaroknál előrement, aztán nem sokkal később el is kaptak minket.

14445154_1771574596429912_5852134871336441244_o

Dani elszökött valahol a második körben, így mi nem álltunk előre vezetni. Volt, hogy nagyon hátracsúsztam, ami ezen a pályán nem volt ideális, mert a kanyarokat lassabban vettük be, nagyokat kellett kigyorsítani. Folyamatosan kerestem a lehetőségeket, hogy előrébb kerüljek.

Dani szökésben

Dani szökésben

Danit elkaptuk harmadik vagy negyedik kör környékén, ő nagyon kifáradt, de így lehetett előremenni vezetni. Az ötödik körben egy előrekerülési próbálkozásom közben maradt elég lendületem, hogy megpróbáljak szökni a lejtő előtt. Nagyon jól jött ki, mert a mezőny kissé elfáradt, és próbálták kifújni magukat, egy szekszárdi srácot kivéve. Fónai Peti (SZSZKE) jött velem, és szépen váltott vezetéssel mentünk egészen az utolsó kör emelkedőjéig. Tudtam, hogy itt dőlhet el, hogy utolér-e a mezőny, ezért nagyon megnyomtam, így sajnos Peti le is szakadt. Sokat kivett belőlem ez a megmozdulás, eléggé szenvedősen mentem tovább a szűk kanyaros részhez.

Én és a szekszárdi srác szökésben

Fónai Petivel szökésben

A célegyenesbe érve nem tudatosult még bennem, hogy ez az utolsó kör, ugyanis az előző körben, alig tudtam felemelni a fejemet a stucni bámulásából (a kolomp hangja se jutott el hozzám). Balról beelőzött Specziár Viktor, Kefe és Karcsi és akkor esett le, hogy ez a vége. Sajnos akkora sebességgel jöttek, hogy erőm már nem volt rájuk ugrani, így 5 másodperccel mögöttük gurultam be. Kefe és Viktor master korcsoportba tartoznak, így Karcsi első, én második lettem felnőttek (19-39 évesek) között. A dobogó kétharmadát sikerült ASE színekkel kifesteni!

Befutó: az abszolót/master nyertes Specziár, mögötte Karcsi látszik, én meg valahol Karcsin könyöke mögött kerülök ki lekörözötteket

Befutó: az abszolút/master nyertes Specziár, mögötte Karcsi látszik, én meg valahol Karcsi könyöke mögött kerülök ki lekörözötteket

Karcsi első, én második, Bozsik Bence harmadik

Felnőtt dobogó: Karcsi első, én második, Bozsik Bence harmadik

Fotók: Molnár Tamás, Hajdu Lili
Strava activity
Teljes eredménylista

Skybike Hegyvidék időfutam

Facebookon, a Coffee Ride csoportban már-már szarkasztikus posztban találtam ezt a kis egyéni indítású időfutamot. A nevezési díj 2850 Ft (606 Ft/km), de hát itt van hazai pályán, nem tudtam ellenállni a nevezésnek. Egy kis időfutam tapasztalat nem árthat, gondoltam. A megelőző hetekben nagy figyelemmel kísértem a rajtlistát, hátha felbukkan valami ismerős név, és ez így is történt, mert Antal Attila veterán Stravás, és Vázsony, nagy sikerű triatlonos is nevezett. Sajnos (szerencsére) Vázsony végül nem tudott eljönni, pedig ahogy hallottam nem csak bringázni, hanem futni is akart aszfalton és terepen egyaránt.

A verseny napján nagyon gördülékenyen indult a reggel: kávé, zabpehely, és már gurultunk is fel faterral a Budakeszi úton a rajthoz. Bemelegítésként egyszer végigzötyögtem a borzalmas minőségű pályán, aztán míg apa átvette a rajtszámom, párszor oda-vissza gurultam az első, kevésbé meredek legkátyúsabb részen. Azt hittem, hogy ki lesz osztva mindenkinek egy-egy fix rajtolási időpont. Nekem meg is adták, hogy 10:14-kor indulhatok. Ez végül teljesen felborult, mert 100 maximális nevezőből csak 30-an voltunk, így nem kellett pontosan kitölteni a rendelkezésre álló egy órát. Volt, aki nem volt hajlandó rajthoz állni a nevének hallatára, mert még öltözött. A szervező srác emiatt odajött hozzám, hogy ha gondolom, induljak el, úgyhogy mentem.

A rajtbox úgy nézett ki, hogy gurulhattál egy kicsit mielőtt átmentél a chip érzékelő dupla bukkanóján (fekvőrendőrt képzelj) . Na, ezt jól meg is szívtam, mert a gyors áthaladás után a sebességmérőm érzékelője befordult a küllők közé, óriási zajt csapva. Ez nagyon nem hiányzott, hisz már ketyegett az időm, de egy gyors mozdulattal sikeresen kifordítottam, csak innentől nem volt se sebesség, se idő mérésem. Pár pillanattal később, gyorsítás közben, egy kátyúval való találkozáskor kiesett a Dobogókői Csúcstámadásos kulacsom, de hagytam a fenébe, mert nyomni kellett. Menet közben meg kellett előznöm pár kevésbé komoly versenyzőt, őket egy hangos “Engedj balról” kiáltással tempóváltás nélkül sikerült kikerülnöm.

Az utat egyes helyeken turistaösvények keresztezik, amiket a szervezők egyáltalán nem vettek figyelembe, és csak reménykedhettem, hogy a hajtűben éppen ne jön le senki az útra. Még arra se voltak képesek, hogy a kilátó lábánál valahogy terelgessék a tömeget, hogy ne akadályozzanak. Végül azért szerencsém volt, és semmi bajom nem akadt a gyalogosokkal. Az utolsó pár száz méteren elsuhantam apa mellett, aki még az első rajtoló előtt indult, de defektet kapott. Üvegszilánk hasította ki a gumiját! A végső kaptatón még sikerült megelőznöm egy Coffee Ride mezes srácot (Adrián, ha jól emlékszem). A kilátónál várt Matyi és Babus, akiket meglepett az érkezésem a felborult rajtidők miatt. Matyira támaszkodva, levegőért kapkodva megkaptam a Hegyvidéki Önkormányzat frissítőcsomagját, banánt, almát, vizet, sportszeletet.

Az időmről fogalmam se volt az eredményhirdetésig, pedig kiposztolták Facebookra. Kissé zavartan álltam, amikor Antal Attilát másodiknak hirdették ki, azt hittem még harmadiknak se voltam elég jó, de kiderült, hogy 6 másodperccel gyorsabbat mentem nála 10:40-es idővel.

Rajtszám, kupaDobogó