dobogó

III. Riczu Imre emlékverseny

Pénteken még nem volt sok kedvem eljönni erre a versenyre, a kritérium nem az én műfajom, de a csapat lelkes biztatására elindultam. Dani csapattársamnak nagy ambíciói voltak, gondoltam, hogy segítek, amiben tudok.

A helyszín Törökbálint. Az amatőr futam keretében 7 kört kellett megtenni a ~6 km-es pályán (összesen kb. 43 km):

A rajt késett egy kicsit. Jó helyre sikerült beállni, de indulásnál kissé hátracsúsztam (meg kéne tanulni pedálba becsatolni), végül sikerült azért előrébb helyezkedni. Első kör felénél csináltam egy szökéskísérletet, hogy kissé fárasszam a mezőnyt, meg Dani pihenhessen. Specziár Viktor ugrott rám, a kanyaroknál előrement, aztán nem sokkal később el is kaptak minket.

14445154_1771574596429912_5852134871336441244_o

Dani elszökött valahol a második körben, így mi nem álltunk előre vezetni. Volt, hogy nagyon hátracsúsztam, ami ezen a pályán nem volt ideális, mert a kanyarokat lassabban vettük be, nagyokat kellett kigyorsítani. Folyamatosan kerestem a lehetőségeket, hogy előrébb kerüljek.

Dani szökésben

Dani szökésben

Danit elkaptuk harmadik vagy negyedik kör környékén, ő nagyon kifáradt, de így lehetett előremenni vezetni. Az ötödik körben egy előrekerülési próbálkozásom közben maradt elég lendületem, hogy megpróbáljak szökni a lejtő előtt. Nagyon jól jött ki, mert a mezőny kissé elfáradt, és próbálták kifújni magukat, egy szekszárdi srácot kivéve. Fónai Peti (SZSZKE) jött velem, és szépen váltott vezetéssel mentünk egészen az utolsó kör emelkedőjéig. Tudtam, hogy itt dőlhet el, hogy utolér-e a mezőny, ezért nagyon megnyomtam, így sajnos Peti le is szakadt. Sokat kivett belőlem ez a megmozdulás, eléggé szenvedősen mentem tovább a szűk kanyaros részhez.

Én és a szekszárdi srác szökésben

Fónai Petivel szökésben

A célegyenesbe érve nem tudatosult még bennem, hogy ez az utolsó kör, ugyanis az előző körben, alig tudtam felemelni a fejemet a stucni bámulásából (a kolomp hangja se jutott el hozzám). Balról beelőzött Specziár Viktor, Kefe és Karcsi és akkor esett le, hogy ez a vége. Sajnos akkora sebességgel jöttek, hogy erőm már nem volt rájuk ugrani, így 5 másodperccel mögöttük gurultam be. Kefe és Viktor master korcsoportba tartoznak, így Karcsi első, én második lettem felnőttek (19-39 évesek) között. A dobogó kétharmadát sikerült ASE színekkel kifesteni!

Befutó: az abszolót/master nyertes Specziár, mögötte Karcsi látszik, én meg valahol Karcsin könyöke mögött kerülök ki lekörözötteket

Befutó: az abszolút/master nyertes Specziár, mögötte Karcsi látszik, én meg valahol Karcsi könyöke mögött kerülök ki lekörözötteket

Karcsi első, én második, Bozsik Bence harmadik

Felnőtt dobogó: Karcsi első, én második, Bozsik Bence harmadik

Fotók: Molnár Tamás, Hajdu Lili
Strava activity
Teljes eredménylista

Skybike Hegyvidék időfutam

Facebookon, a Coffee Ride csoportban már-már szarkasztikus posztban találtam ezt a kis egyéni indítású időfutamot. A nevezési díj 2850 Ft (606 Ft/km), de hát itt van hazai pályán, nem tudtam ellenállni a nevezésnek. Egy kis időfutam tapasztalat nem árthat, gondoltam. A megelőző hetekben nagy figyelemmel kísértem a rajtlistát, hátha felbukkan valami ismerős név, és ez így is történt, mert Antal Attila veterán Stravás, és Vázsony, nagy sikerű triatlonos is nevezett. Sajnos (szerencsére) Vázsony végül nem tudott eljönni, pedig ahogy hallottam nem csak bringázni, hanem futni is akart aszfalton és terepen egyaránt.

A verseny napján nagyon gördülékenyen indult a reggel: kávé, zabpehely, és már gurultunk is fel faterral a Budakeszi úton a rajthoz. Bemelegítésként egyszer végigzötyögtem a borzalmas minőségű pályán, aztán míg apa átvette a rajtszámom, párszor oda-vissza gurultam az első, kevésbé meredek legkátyúsabb részen. Azt hittem, hogy ki lesz osztva mindenkinek egy-egy fix rajtolási időpont. Nekem meg is adták, hogy 10:14-kor indulhatok. Ez végül teljesen felborult, mert 100 maximális nevezőből csak 30-an voltunk, így nem kellett pontosan kitölteni a rendelkezésre álló egy órát. Volt, aki nem volt hajlandó rajthoz állni a nevének hallatára, mert még öltözött. A szervező srác emiatt odajött hozzám, hogy ha gondolom, induljak el, úgyhogy mentem.

A rajtbox úgy nézett ki, hogy gurulhattál egy kicsit mielőtt átmentél a chip érzékelő dupla bukkanóján (fekvőrendőrt képzelj) . Na, ezt jól meg is szívtam, mert a gyors áthaladás után a sebességmérőm érzékelője befordult a küllők közé, óriási zajt csapva. Ez nagyon nem hiányzott, hisz már ketyegett az időm, de egy gyors mozdulattal sikeresen kifordítottam, csak innentől nem volt se sebesség, se idő mérésem. Pár pillanattal később, gyorsítás közben, egy kátyúval való találkozáskor kiesett a Dobogókői Csúcstámadásos kulacsom, de hagytam a fenébe, mert nyomni kellett. Menet közben meg kellett előznöm pár kevésbé komoly versenyzőt, őket egy hangos “Engedj balról” kiáltással tempóváltás nélkül sikerült kikerülnöm.

Az utat egyes helyeken turistaösvények keresztezik, amiket a szervezők egyáltalán nem vettek figyelembe, és csak reménykedhettem, hogy a hajtűben éppen ne jön le senki az útra. Még arra se voltak képesek, hogy a kilátó lábánál valahogy terelgessék a tömeget, hogy ne akadályozzanak. Végül azért szerencsém volt, és semmi bajom nem akadt a gyalogosokkal. Az utolsó pár száz méteren elsuhantam apa mellett, aki még az első rajtoló előtt indult, de defektet kapott. Üvegszilánk hasította ki a gumiját! A végső kaptatón még sikerült megelőznöm egy Coffee Ride mezes srácot (Adrián, ha jól emlékszem). A kilátónál várt Matyi és Babus, akiket meglepett az érkezésem a felborult rajtidők miatt. Matyira támaszkodva, levegőért kapkodva megkaptam a Hegyvidéki Önkormányzat frissítőcsomagját, banánt, almát, vizet, sportszeletet.

Az időmről fogalmam se volt az eredményhirdetésig, pedig kiposztolták Facebookra. Kissé zavartan álltam, amikor Antal Attilát másodiknak hirdették ki, azt hittem még harmadiknak se voltam elég jó, de kiderült, hogy 6 másodperccel gyorsabbat mentem nála 10:40-es idővel.

Rajtszám, kupaDobogó